Rólunk

  • Mayer Móni

  • Gere Viki

Legfrissebb bejegyzések

  • Áttörés

    2018. június 14.
  • Szeretet bebugyolálva

    2018. január 25.
  • Édes élet! Édes?

    2018. január 18.
  • Az első háromnapos örömünnepünk

    2018. január 11.
  • Vigyáznak ránk

    2017. december 24.

Visszajelzések

  • Mariann: Hihetetlen, ahogy az egész nap felépül, és az aktuálisan megoldandó élethelyzetre irányul a figyelem! Ismét kibontottam egy réteget magamból!
  • Viki: tegnap, amikor a Demivel jöttünk haza, olyan nagyon más mozgásai voltak ennek a kicsi babának - jóhogy elsőre megijedtem tőle! : ) aztán nyugtáztam, hogy direktben a húgyhólyagomat rugdossa és ez most valami új. de még este is olyan "fura helyen" volt. és ...
  • Andi: Köszönöm Viki azt a fel sem sorolható sok mindent, amit kaptam Tőled. Finom, de határozott terelgetésed mindig pont annyit és akkor adott, amikor és amennyit kellett, és be tudtam magamba fogadni. Olyannyira ránk tudtál hangolódni, hogy ez még nagyobb ...
  • További visszajelzések

Rólunk

Két éve lettünk kollégák mellett barátok is. Mindkettőnk életében ez egy fordulóponttá vált. Hol máshol is köttetett volna meg ez a barátság, mint a "szomatodráma szőnyegen". Emlékszem, amikor Móni megkért, hogy egy elvonulás keretében az esti programon legyek én az anyukája, amikor újra megszületik. Elvállaltam de valahogy nem is értettem, hogy miért én és hogyan.

Az igazat megvallva én se értettem, csak "valahogy" megtörtént velünk. Amikor azon az elvonuláson eldőlt bennem, hogy szeretném újra élni a születésemet, úgy éreztem, Viki lehet az, aki a jelenlétnek olyan anyai minőségét is hordozza, amire most szükségem van, amibe a leginkább szeretnék megérkezni, belepihenni a születésem pillanatában. Nem is törtem rajta a fejem, hogy vajon honnan veszem ezt, csak engedtem, hogy az érzés vezessen, és megkértem. Velem sokszor van úgy, hogy mikor valami nagyon fontos esemény vagy kapcsolat indul meg az életemben, azt a pillanatot valahogy megérzem. Olyankor mintha egy másodpercre megállna az idő, kitágul a világ, mély csend támad bennem, és nem mozdul semmi, még tán levegőt se veszek. Hát, pont ilyen volt számomra az a pillanat, mikor Vikihez léptem, hogy előhozakodjak a kérésemmel. Ha már akkor előre tudhattam volna, mennyi ajándékot tartogat számomra, hogy ezt a döntést hoztam, nagyon meglepődtem volna.

Aztán elérkezett az este és elérkezett Móni születése. Én vártam, segítettem Neki, majd csak úgy Vele voltam, ameddig szüksége volt rá.

A segítség szó nem elegendő, hogy kifejezze, ami történt. Én sokkal inkább tiszta szívű, az emberi természet adta teljes jelenlétnek, odaadásnak éltem meg, ami Viki felől hozzám érkezett. Mire a fejem végre kibukkanhatott volna a társaink alkotta szülőcsatornából, szinte minden erőm elfogyott. Úgy éreztem, nem tudok már tovább "küzdeni". Akkor a kezeimért nyúlt, megfogta őket jó erősen, hogy kapaszkodhassak, együtt lélegzett velem, drukkolt nekem, hihetetlen energiát, szeretetet és erőt sugárzott felém, hogy végig bírjam csinálni, hogy ne adjam fel. Így tudtam tovább haladni. Mikor végre megszülettem, olyan ősi, áradó, megtartó, gondoskodó szeretettel vett körül, amiben megpihenve rengeteget gyógyult bennem a trauma, amit a valódi születésem során átéltem.

Ezekben a percekben született meg a barátságunk is. Azóta itt vagyunk egymásnak. Tanuljuk, hogy hogyan lehet úgy barátságban lenni, hogy mindent a legtisztábban megmutassunk a másiknak arról, ami éppen bennünk zajlik, jelezzük azt is ha egy helyzetben nem értünk egyet, vagy valamit másképp szeretnénk, mindezt úgy, hogy figyelünk, ráhangolódunk a magunk, a másik és a minket körülvevő emberek érzéseire, megéléseire.

Ezáltal, és az életünk eseményei mentén rengeteg közös tapasztalatot szerzünk az emberi működésről, a kapcsolati minták jelentőségéről, az őszinte, együttműködő kommunikáció fontosságáról és arról, hogyan tehetünk szert újabb nézőpontokra, tágíthatjuk világlátásunkat.

Napról-napra "gyakoroljuk" a szomatodráma szemléletmódját a szőnyegen kívül is.

Szeretünk együtt dolgozni mert tudjuk, hogy mind a kettőnknek a legfontosabb, hogy nyitottan, teljes figyelemmel tudjunk ahhoz fordulni, aki éppen kezünkbe adja kezét egy időre. Úgy néz ki, hogy meg tudjuk teremteni azt a biztonságos teret, amibe bele tudják engedni magukat programjaink résztvevői. És ez már túlmutat rajtunk. Ez valami felsőbb kísérés, támogatás, vezettetés, hívjuk bárhogy. Hiszünk abban, hogy amikor dolgozunk, ahogy mi megfogjuk Főszereplőnk kezét a témája kibontása elején, úgy fogja a mi kezünket a Jóisten végig a folyamatban. Talán ezért is tudnak azok a csodák megtörténni, amik segítenek gyógyuláshoz, megértéshez, változtatási szándékhoz jutni egy-egy játék során.

Szakmai életünkben egyre fontosabbá válik, hogy olyan helyekre is eljuthasson a szomatodráma szemlélete és a módszer megtapasztalása, ahol talán a legnagyobb szükség van rá.

Így tart most már 2 éve az együttműködésünk a Magyar Rákellenes Ligával. Budapesten kéthavi rendszerességgel tartunk önkéntes alapon szomatodráma foglalkozást az érdeklődőknek, 2018-ban pedig elindultunk a vidéki kirendeltségekhez is. Hatvanból kaptuk az első meghívást, ahol idén 4 alkalommal tartunk foglalkozást. Öröm számunkra, hogy daganatos betegekhez is eljuttathatjuk a testük üzenetével való találkozás lehetőségét.

Mayer Móni

Mióta az eszemet tudom, az Életigenlés, a Kíváncsiság, az Ismerkedni és Kapcsolódni vágyás igénye lelkesít mindenben, amit a földi lét elém hoz.

Eddigi tapasztalataimmal a hátam mögött meggyőződésemmé vált, azért születtem a világra, hogy napról-napra megtanulhassak egyre jobban szeretni, közelebb kerülni ahhoz a minőséghez, amely létrehozta a világot, amiben mindnyájan együtt élünk.

Gere Viki

Ki is vagyok én? Ezt a kérdést már sokszor feltettem magamnak. A legjobb válasz erre talán, hogy egy vándor. Ez mostanában fogalmazódott meg bennem, amikor Márai Sándor Füveskönyvét olvasgatva erre a pár sorra akadtam: "S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet."