Visszajelzések

  • Viki: tegnap, amikor a Demivel jöttünk haza, olyan nagyon más mozgásai voltak ennek a kicsi babának - jóhogy elsőre megijedtem tőle! : ) aztán nyugtáztam, hogy direktben a húgyhólyagomat rugdossa és ez most valami új. de még este is olyan "fura helyen" volt. és ...
  • Misi: Pár napja Anya témában kísért engem Móni és Viki. Mélyen eltemetett érzelmek jöttek fel a folyamatban és utat találtak maguknak az érzések. Sok évtizedes blokkok oldódtak. Teljesen megváltozott az energetikai állapotom. Kisimultam, energikussá váltam ...
  • Zsuzsi: Az idei, kéthetes nyári szabadságomhoz testileg-lelkileg lefáradva, kimerülten érkeztem. Egy hosszabb szabadság a töltődés és a jól megérdemelt pihenés ideje; ha fáradtan kezdi is az ember, de várakozással, „Élményekre fel! ” felkiáltással ugrik bele. Én ...
  • További visszajelzések

A SzívTér őszi elvonulás ajándékai

Elindultunk. Domaszéken a szokásos szeretetteli fogadtatásban részesültünk. A termünk elő volt készítve, ahogy megérkeztünk a kandallóban pattogó tűz fogadott minket. Berendeztük a 4 nap helyszínét, olyan „SzívTeres” módon. Gyertyákkal, mécsesekkel, füstölővel tettük még eggyel barátságosabbá az elvonulásunk helyszínét.

Ahogy megérkezett a kis csapat, ebben a melegségben tudtak megmártózni, átadni magukat annak, hogy ez a 4 nap róluk egyesével, és arról a kis közösségről fog szólni, ami az érkezésükkel megalakult.

Nekünk mindig nagy öröm elkészíteni a tematikát, mindig becsempészünk valami újat, főleg azok kedvéért, akik nem először vesznek részt SzívTér elvonuláson. Arra törekszünk, hogy minden alkalommal találjanak a visszatérők is újdonságot a 4 nap programjában.

A mostani elvonuláson már az elején nagyon érezhető volt, hogy a kis létszám adta meghittség valami olyan helyre fog repíteni minket, amit lehet, még mi sem gondoltunk volna vezetőként. Mosollyal az arcunkon kísértük figyelemmel a kis csoport összekovácsolódását, az egyéni folyamatok gyönyörűséges beindulását. Így visszatekintve olyan, mintha már a tematika összeállítása közben „valaki” megsúgta volna, melyek azok a játékos gyakorlatok, amelyek megadják az ívét ennek az együtt töltött 4 napnak.

Szívet melengető volt látni, ahogy régóta cipelt páncélok hullottak darabjaikra, ahogy az addig működtetett minták feloldódtak és megalakult valami új, valami olyan, ami már csak azé, aki elindította ezt a változást. Együtt szorítottunk annak, aki elérkezett oda, hogy beugorjon egy képzeletbeli szakadékba, ami számára az ismeretlent, az újat szimbolizálta. Megélhette a „repülés” élményét, a felszabadulást, a megérkezést, a nyugalmat ebben a megérkezésben, ahol addig maradhatott, amíg neki erre szüksége volt. Olvasva, lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, ám felismerni és megélni az idő elérkezését az „Önmagunk ismeretlenébe” való beleengedésnek, hát, bizton állíthatom, hogy kell hozzá bátorság, elszántság! Meghatottan figyeltük, mekkora hatással van egyik résztvevőnk személyes folyamatára egy idézet, amelyet az elvonulás során ismert meg. „Nagy Szellem, ne hagyd, hogy megítéljek és bíráljak valakit, akinek nem sétáltam két hétig a mokaszinjában.” – sziú ima. Saját főszerepes játéka és az idézet együttesen segítettek neki abban a felismerésben, hogy a párkapcsolatában nem a saját „mokaszinját” hordja. Megélhette, milyen érzés visszaadni társának az őt megillető férfi „mokaszint” és belebújni a saját lábbelijébe. Az önismeret útját járva könnyen abba a tévedésbe eshetünk, hogy vannak olyan érzések, érzelmek, amelyeknek nem adhatunk teret, hiszen mi már elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van, a viselkedésével együtt. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor valaki a szép, kedves szóból nem ért. Ha ilyen esetben, a saját határainkat meghúzva, határozottan képviseljük magunkat, az nem azt mutatja, hogy nem vagyunk elfogadóak és szeretetteliek, hanem azt, hogy alkalmazkodunk ahhoz a kifejezésmódhoz, amely a másik számára érthető. Megilletődötten figyeltük, ahogy egyik résztvevőnk megtapasztalta, hogyan tudja egyértelművé tenni a kijelölt határait. Mindig nagy öröm, amikor főszereplőnk közel kerül ahhoz a minőséghez, ahogy szíve szerint élne. Egy játékban katartikus élmény felfedezni azt, mennyire távol lehet kerülni ettől a minőségtől, és milyen egyszerű újra kapcsolódni hozzá. Amikor a főszereplő megéli az újra-kapcsolódást, lehetősége nyílik ezzel a tapasztalattal együtt élni tovább az életét. A nehéz pillanatokban bármikor felidézheti ezt az élményt, megkeresheti szíve hangját és cselekedhet szíve szerint.

A testet-lelket megmozgató szomatodráma játékok mellett a közös alkotás is elmaradhatatlan része a programnak. Minden alkalommal készítünk valamit együtt, amibe mindenkinek lehetősége nyílik kifejezni önmaga és a társai felé azt, ahogy megéli az egyéni és a közös folyamatokat. Most ősszel arra gondoltunk Mónival, hogy egy szív alakú kartont előkészítve teret adunk a csoportnak megalkotni a 4 nap szófelhőjét. Mindenki szabadon írhatott rá bármit, amit megtapasztalt az elvonulás során. Fantasztikus volt látni ennek az üres szívnek a megtöltődését. Kerültek rá szavak, amelyek „külsősök” számára kevésbé érthetők de bármelyikünk bármikor ránéz erre a szívre, azonnal felélénkül az együtt töltött idő emléke.

Örömmel osztjuk meg a résztvevők beleegyezésével az őszi elvonulásunk szófelhőjét, engedjétek kicsit, hogy hasson rátok, tudjátok, hogy bármikor Nektek is részetek lehet hasonló élményben!

SzívTér őszi elvonulás szófelhője

Szeretettel várunk mindenkit a következő elvonulásainkon 2018-ban!