Visszajelzések

  • Józsi: 2017. májusi elvonulás: Tényleg nagyon jó volt. Ajánlom mindenkinek aki csak létezik és létezni akar. Én már holnap visszajönnék.
  • Viki: tegnap, amikor a Demivel jöttünk haza, olyan nagyon más mozgásai voltak ennek a kicsi babának - jóhogy elsőre megijedtem tőle! : ) aztán nyugtáztam, hogy direktben a húgyhólyagomat rugdossa és ez most valami új. de még este is olyan "fura helyen" volt. és ...
  • Mariann: Bámulatos, ahogy Viki együtt rezgett a csoporttal, ahogy bátran váltott az eszközök és módszerek között attól függően, a helyzethez és az egyénhez melyiket érezte megfelelőbbnek az adott pillanatban. Nagyon jól ráérzett, mikor kell megállni egy ...
  • További visszajelzések

Testi mese

2017. szeptember 15. - Szerző: Mayer Móni

Pedig a testünk, mindannyiunk teste itt a földön maga a csoda, bármilyen állapotban van, bárhogy is néz ki, hiszen minden testrészünk, szervünk, porcikánk, sejtünk mesél. Rólunk mesél, önmagunknak és a világnak.

Masszőrként több mint húsz éve, napról napra abban a megtiszteltetésben élek, hogy az emberek megmutatják nekem, rám bízzák a testüket. Sokan felszabadultan, könnyedén teszik ezt, viszont akadnak bőven olyanok is, akik eleinte erős tartózkodással, szorongással, szégyenkezéssel vágnak bele, mert úgy hiszik, az ő testükkel valami baj van, hát rejtegetni, takargatni kell...

Nem is értik, hogy tudok ilyen szeretettel bánni azzal a szerintük túl sovány, túl kövér, túl kicsi túl nagy most éppen sajnos szőrös - mert nem volt idő… -, edzetlen, izzadós, vagy így-úgy betegnek megélt testtel. Nagyon értem, miről beszélnek, hiszen magamat is ismertem hasonló hozzáállásúnak. Sőt, ezt az egész listát volt alkalmam megtalálni magamban életem egy-egy szakaszában. Mindet! Ráadásul még bővíteni is tudnám a felsorolást a saját szempontomból.

Kicsiként ügyesen megtanultam felvenni azokat az ideális testképről kialakult társadalmi elképzeléseket, amikkel a környezetem bombázott, ahogy ez már egy gyerek természetéből fakad. Csak ettől egyre kevésbé tudtam jól érezni magam a testemben. Érdekes, ennek ellenére se jöttem rá hosszú ideig, hogy valami nagyon mélyen gyökerező tévedés mutatkozik meg a rendszerben. Inkább elfogadtam, mert túl sokan gondolkodtak hasonlóan, ezért semmiképp se akartam kilógni a sorból, annak ellenére se, hogy rosszul éreztem magam benne.

A munkám és más élettapasztalataim során azt vettem észre, hogy mindazt a szeretetteli odafordulást, törődést, amire a testem vágyik tőlem és a szeretteimtől, odaadom azoknak, akikkel találkozom, csak magamat felejtem ki.

Az erre való ráébredéshez vezető utamon a szomatodrámával való találkozás az egyik legjelentősebb állomás volt.

A játékokon keresztül nagyon fontos és mélyen érintő tapasztalásra tettem szert. Felfedeztem azt a szépségesen egyszerűt, hogy a testünk nem attól érzi “jól” magát, ha méregetjük, ítélgetjük, erővel kényszerítjük alakulásra, formálódásra, szépülésre, gyógyulásra, miegymásra, mert attól csak szenved. Szenved, mert nem őt látjuk, halljuk, érezzük, tapasztaljuk, csak a róla szóló hiedelmeinket, elképzeléseinket kergetjük, és közben maga a testünk, aki otthont ad a léleknek, mindennek, amik Emberként vagyunk, nincs sehol. Pedig a testünk, mindannyiunk teste itt a földön maga a csoda, bármilyen állapotban van, bárhogy is néz ki, hiszen minden testrészünk, szervünk, porcikánk, sejtünk mesél. Rólunk mesél, önmagunknak és a világnak. Magában hordja minden élettapasztalatunkat, felhívva a figyelmünket azokra a dolgokra, amelyek fontosak számunkra, lehetőséget nyitva a velük való közvetlen, ítélkezés mentes, szeretetteli találkozásra.

Ezek a találkozások azok, amelyek gyógyítgathatnak minket azáltal, hogy egyre közelebb visznek bennünket önmagunkhoz és egyre távolabb attól a tévedéstől, hogy valami elfogadhatatlan baj lenne velünk.

Ha szívesen megtapasztalnád a testeddel való találkozásnak ezt a minőségét, szeretettel várunk következő SzívTér Szomatodráma Napunkra!

Budapest: szeptember 30.

Hódmezővásárhely: szeptember 24.