Visszajelzések

  • Misi: Pár napja Anya témában kísért engem Móni és Viki. Mélyen eltemetett érzelmek jöttek fel a folyamatban és utat találtak maguknak az érzések. Sok évtizedes blokkok oldódtak. Teljesen megváltozott az energetikai állapotom. Kisimultam, energikussá váltam ...
  • Andi: Eredetileg az idei évi célom az volt, hogy mint vezető fejlesszem magam. Ehhez azonban – rá kellett jönnöm – elengedhetetlen, hogy saját magamat alaposabban megismerjem. A magunkkal való szembenézés, a belső utazás viszont nem egyszer ijesztő és ...
  • Zsuzsi: Az idei, kéthetes nyári szabadságomhoz testileg-lelkileg lefáradva, kimerülten érkeztem. Egy hosszabb szabadság a töltődés és a jól megérdemelt pihenés ideje; ha fáradtan kezdi is az ember, de várakozással, „Élményekre fel! ” felkiáltással ugrik bele. Én ...
  • További visszajelzések

Szeretet bebugyolálva

avagy hogy írja felül az aggódás a szeretet melegét

Ködös, nyirkos reggelre ébredtünk. Szerencsére résztvevőink finom, körülölelő melegségbe érkeznek meg a SzívTér Szomatodráma Napra.

A gyertyafény a belső, míg a radiátorok a külső melegséget árasztják. Résztvevőink között mégis akad egy fiatal nő, aki állig felhúzott vastag anyagú kardigánba burkolózva tölti a napot. Nehezen viseli a szellőztetéskor beáramló csípős hideg levegőt, ilyenkor egy takaró is előkerül, amibe oly jól be tud kuckózni. Az ő játékára délután kerül sor. Egy hossszú-hosszú ideje tartó allergia hozta hozzánk. Nagyon hamar kiválasztja a szereplőit, annyira él benne a témája. Színre kerül a bőre, az emésztőrendszere és az orra. Ezek azok a területek, amiket leginkább érintve érez.

Ahogy a játék elindul és életre kelnek a szereplők, az emésztőrendszere odamegy a radiátor mellé egy hatalmas maci ölébe kucorodik és egy pihe-puha takaróval állig betakarja magát. Épp, csak az orra hegye látszik ki. A bőr szereplője követi őt, mivel nincs hely már a maci ölében, a kanapéra ül, hogy a lehető legközelebb maradjon az emésztőrendszer szereplőjéhez. Kétségbeesetten és szomorúan figyeli, ahogy az emésztőrendszer helyezkedik, egyre jobban eltűnik a takaró alatt. Ez az a pont, ahol Főszereplőnk felismeri saját magát, ahogy gyermekként betakarva fekszik betegen otthon, és édesanyját, aki ott ül kétségbeesve mellette. (A szomatodráma játék sajátossága, hogy szintátlépést tesz lehetővé. Ilyenkor a játék a testi szintről átkerül az emberi kapcsolatrendszerek szintjére. Így tudja megmutatni egy adott szerv, tünet, hogy mi az a fontos kapcsolat, ami a Főszereplő életében ott és akkor rendezésre kerülhet.)

Főszereplőnk beül az emésztőrendszer szerepébe, amiben magára ismert. Immár felnőttként bekerülve saját gyermeki helyzetébe, megérzi Főszereplő azt a falat közte és az édesanyja között, ami az aggódás, féltés, tehetetlenség érzéseiből épült közéjük. Kifejezi édesanyja felé, hogy semmi ok az aggodalomra, meg fog gyógyulni, mintha ő vigasztalta volna az édesanyát.

Elérkezett az idő, hogy Főszereplőnk megtapasztalhassa az édesanyja akkori helyzetét, érzéseit. Szerencsére a szomatodráma játék lehetőséget biztosít, hogy kicsit bebújjunk a másik bőrébe, felvegyük a másik cipőjét, megtapasztalhassuk mindazt, amit a másik érez az adott pillanatban. Ilyenkor szerepcsere történik. Visszahívjuk az emésztőrendszer (Főszereplő gyermeki énje) szereplőjét és Főszereplőnk beül édesanyja szerepébe. Nagyon megindító játékvezetőként figyelni, ahogy arca teljesen megváltozik, kifejezi mindazt, amit érez a szerepben. Megjelenik a kétségbeesés, aggodalom az arckifejezése szintjén is. Figyeli gyermekét, a kettejük közti távolságot, ami igazából nem csak fizikai távolságként mutatkozik meg. Egyszer csak megjelenik előtte, hogy gyermekének valójában mire lenne szüksége. Semmi másra, mint az ő melegére. „De hogy lehet ezt átadni? Hogy lehet ezt odaadni, ha én soha nem kaptam meg?” – érkezik a kérdés. Bizony nagyon nehéz valamit úgy odaadni valakinek, akit ráadásul a világon a legjobban szeretünk, ha nem tudjuk ennek a módját. Ha soha nem lehettünk az elfogadó szerepében. A szomatodráma lehetővé teszi, hogy a Főszereplő kérésére meghívjuk azt a minőséget, amire neki szüksége van, jelen esetben, amit meg szeretne tapasztalni, hogy utána tovább tudja adni a saját gyermekének. Így jut az édesanyja szerepében a melegség elfogadásának és továbbadásának élményéhez Főszereplőnk. Miután megkapta ezt a melegséget, már magához tudja ölelni a gyermekét, meg tudja melengetni testét-lelkét.

Ezután Főszereplőnk már saját szerepébe helyezkedve átélheti mindezt. Megtapasztalhatja, milyen, amikor édesanyja az aggódás, tehetetlenség kétségbeesés falai nélkül átölelve tudja őt melegíteni és tud a legjobb anyja lenni gyermekének. Az ölelésből kibontakozva oda sem figyelve, ösztönös mozdulattal húzza le zipzárját kardigánján.

Harmadik szereplőnk ekkor kezd hozzájuk kapcsolódni, kifejezve játékosságát, energiáját, a közös mozgásra való igényét. Főszereplőnk meghökkenten áll a dolgok előtt, hiszen mivel donga lábbal született, ilyen felszabadult örömteli mozgásban nem nagyon volt még része. Gyermekként állandó féltésben, aggódásban élt. Most megtapasztalja, milyen nevetve ugrándozni, odafutni közben anyához, lenyomni egy puszit neki és szaladni tovább úgy, hogy anya támogatja ebben, örül lánya felszabadultságának.

El sem tudjuk képzelni, hogy egy gyermek kész magát tudattalanul betegségben tartani azért, hogy megkaphassa azt, amire leginkább vágyik. Talán bele sem gondolunk, milyen könnyen elhiszi egy gyermek, hogy vele valami baj van, nem élhet szabadon, megélve gyermeki természetét, ha a szülőkből az sugárzik, hogy őt óvni kell, érte aggódni kell.

Ahogy szoktuk, kértünk engedélyt a történet közétételéhez. Jóízűt nevettünk, amikor Főszereplőnk a következő sorokat írta abban a mailben, amiben hozzájárulását adta a blogposzt megjelenéséhez: „És képzeld azóta se fázom. Sőt a munkahelyemen én kérem a szobatársaimat, hogy szellőztessünk.”