Visszajelzések

  • Kriszti: Okos gondolatokért, megoldásokért jöttem, de érzéseket kaptam. Hálás köszönet annak a megtapasztalásáért, és megéléséért, ahogy a szomorúságból boldogság lesz. Köszönöm,
  • Gabriella: Kedves Móni és Viki! Először is nagyon hálás vagyok, hogy rajtatok keresztül megismerhettem egy új világot. Négy szomatodráma játékon vettem részt, és gyökeresen megváltozott a gondolkodásom, az emberekhez való hozzáállásom, és kitágult az ...
  • Andi: Vikitől és a csoportunktól új dimenziókat kaptam útravalónak. A megnyílás, az elfogadás és a befogadás dimenzióit. Ez a szeretetteli, bátorító és erőt adó közeg elindított egy új úton, amit kezdetben bizonytalanul szemléltem. Ma már gazdagabbnak és ...
  • További visszajelzések

Édes élet! Édes?

avagy egy cukor allergia története

2018. január 18. - Szerző: Gere Viki

Adott egy fiatal férfi. Azzal keresett meg minket, hogy szeretné megismerni a cukorallergiájának az üzenetét. 5 éve vannak nagyon komoly gyomor és bél panaszai, ahogy bármiféle cukrot visz be a szervezetébe. Nagyon sok órát töltött már el különböző önismereti módszerek megismerésével, megtapasztalásával, most szeretné megtapasztalni a szomatodráma módszert is.

Nagy örömmel fogadtuk, szuper kis csoport jött össze azon az őszi napon.

Főszereplőnk első nagyon fontos kapcsolódása a bemelegítő játékok során a testével való találkozás volt. Talán életében először most beszélgetett őszintén, egyenrangúan a saját testével. Rájött arra, hogy igazából leginkább elvárásokkal viseltetik iránta, szeretné, ha erős lenne, kitartó lenne, meggyógyulna és nem okozna neki szenvedést. Az a pillanat, ahogy megérkezett hozzá ennek az elvárás halmaznak az érzése és megérezte, hogy ez nem vezet ahhoz, hogy érdemben tudjanak találkozni olyan volt, mintha egy korom sötét szobában egyszer csak meggyulladna egy gyertya. Bevilágította az egész teret, megérintette Főszereplőnket is és a testét képviselő szereplőt is. Elindult egy teljesen másfajta kapcsolódás, közelítés: finoman, könnyekkel, érzelmekkel. És ez, ahogy írtam, még csak a bemelegítő fázis volt.

Saját témaként természetesen a tüneteit jelenítette meg. Ahogy az a szomatodrámánál lenni szokott, a tünetek szépen lassan átalakultak Főszereplőnk életének fontos szereplőivé a szerepek képviselői érzékelése, kifejezése által. Meglátta kicsi önmagát, aki semmi másra nem vágyik, mint a „Hófehér Anyukáját” megtalálni. Aki mögött nincs fekete palást, aki, ahogy én fogalmaznék a tiszta önvalója. Hiszen hozzá lehet kapcsolódni, tőle lehet megkapni mindazt, amire vágyik egy gyermek.

Főszereplőnk ezt a kicsi önmagát a játék folyamán magához tudta ölelni, meg tudta adni neki mindazt, amire szüksége volt. Ott és akkor újra egyesültek. Csodás tapasztalás volt.

Miért is írtam le mindezt? Többek között azért, mert ez a fiatalember pont Karácsony előtt írt nekünk egy levelet, amiben elmesélte, hogy a játék után saját folyamataiban több fiatalkori énjével tudott ilyenfajta kapcsolatba kerülni, több fiatal énjét tudta felnőttként a mostani létébe integrálni. Így hangzik az ő szavaival: „Az elmúlt hónapokban egy csodálatos transzformáción mentem keresztül mind lelki, mind fiziológiai szinten. Már képes vagyok integrálni magamban a disszociálódott énrészeket (a 2 évest, a 4 évest a 8 évest és a kiskamasz 12 évest), képes vagyok higgadtan konfrontálódni, képes vagyok hiteles én-üzeneteket küldeni, empátiával élni, képes vagyok kapcsolódni, sőt, hitelesen szeretni!”

És mit jelent mindez a mostani életében? Figyeljétek a szavait és a mögötte rejlő érzéseket: „Fizikai szinten pedig azt a nagyszerű hírt szeretném bejelenti, megosztani, bemutatni, ujjongva világgá kürtölni, hogy megszűnőben van a cukor allergiám! Hetek óta figyelem az egyre inkább elmaradó korábbi gyötrő tüneteket eleinte ijedséggel, majd gyanakodva, végül szívszorító meghatódottsággal állapítottam meg, hogy: elmaradnak. Öt év után először. Három hete rendszeresen próbálkozom süteményekkel, lekvárral, kompóttal és semmi negatív hatás nem jelentkezik.”

Ahogy olvastam, láttam a ragyogó arcát, hallottam izgatott hangját és együtt könnyeztem Vele. Ezért érdemes élni, érdemes kísérni mindazokat, akik hozzánk fordulnak! Hála, Köszönet és Szeretet. Ezek áramlanak bennem most is, ahogy írom ezeket a sorokat.

Legfrissebb hírek: amikor elküldtem engedélyezésre az írást a következő válasz jött amellett, hogy nagy örömmel adta hozzájárulását történetének közzétételéhez: „Még hozzá tartozik, hogy azóta, mióta hírt adtam magamról, anyukámhoz is sokkal közelebb kerültem, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Karácsony előtt egy szombat délután 2,5 órát beszélgettünk, majd öcsémmel és anyuval hármasban összeölelkeztünk, majd könnyek közt megéreztem - a Hófehér Anyukám jelenlétét. Negyven év óta először.... Ma is meglátogattam, valami csoda történt itt...”