Visszajelzések

  • Andi: Eredetileg az idei évi célom az volt, hogy mint vezető fejlesszem magam. Ehhez azonban – rá kellett jönnöm – elengedhetetlen, hogy saját magamat alaposabban megismerjem. A magunkkal való szembenézés, a belső utazás viszont nem egyszer ijesztő és ...
  • Kriszti: Olvashatok rengeteg okos gondolatot, magammal csak emberek között találkozhatok. Az elvonulás nagyon meleg, biztonságos fészek ehhez a találkozáshoz, hogy utána a hétköznapokban szabadabban, magabiztosabban tudjak szárnyalni.
  • Viki: tegnap, amikor a Demivel jöttünk haza, olyan nagyon más mozgásai voltak ennek a kicsi babának - jóhogy elsőre megijedtem tőle! : ) aztán nyugtáztam, hogy direktben a húgyhólyagomat rugdossa és ez most valami új. de még este is olyan "fura helyen" volt. és ...
  • További visszajelzések

Vigyáznak ránk

avagy "bejgli-prjekt" 2017

2017. december 24. - Szerző: Gere Viki

Régen volt már olyan, hogy december 23-án még ne legyen kész a bejgli. Idén úgy sikerült, hogy mégis ilyen későre maradt. Ámde rengeteg tapasztalást hozott a készítése, amit nagy szeretettel osztok meg Veletek.

Egy nehéz éjszaka után, ami egy másik történethez tartozik, a reggel úgy kezdődött, hogy mentem a teniszpályára a szokásos kis párosunk tagjaival találkozni. Nem a megszokott teniszöltözet volt rajtam, amit rögtön meg is jegyeztek, mivel két napja nagyon elkezdett fájni a jobb térdem. Egyik teniszpartnerem mondta miután „lekapta” rólam a farmeremet és jól megnyomkodta a lábamat, hogy ennek a fele se tréfa, úgyhogy délben már az Uzsoki utcai kórházban várakoztam a vizsgálatra (a terveimben ekkor már a bejglitészta gyúrása szerepelt). Hála Istennek csak egy Baker cisztával ajándékoztam meg magamat Karácsonyra, így persze a porckopásomra is fény derült. Ezzel az új információval és a továbbra is sajgó lábammal elindultam hazafelé.

Bejglirecept elő, évente egyszer használt hatalmas robotgép szintén elő... Gondoltam, hogy a tölteléknek úgyis hűlni kell, azzal kezdem. Utóbb ez egy nagyon szerencsés döntésnek bizonyult. Itt kezdődtek a kalamajkák. Matekból soha nem voltam túl jó (lehet, hogy a gimis matektanáromnak mégis igaza lett volna, ha megvág első évben...), és amikor elolvastam, hogy 120 ml tej szükséges, én gyorsan odatettem 1,2 liter tejet a tejforralóba. A tej felforrt, a recept szerinti mennyiségű cukrot, mézet bele is tettem, majd az előre összekészített dióra elkezdtem ráönteni. Amikor hirtelen nagyon folyóssá vált a dió, akkor azért rájöttem, hogy itt valami nem kerek. És akkor hirtelen utána gondoltam, hogy mennyi tej is kellett volna bele? Agytekervényeim vitustáncot kezdtek járni, hallottam minden egyes kis agysejtem mozgását, és egy pillanat alatt levert a víz, hiszen pont tízszer annyi tejet igyekeztem hozzátenni, mint amennyire szükség volt.

Nagy szerencsémre, amikor én a sírás küszöbére érkeztem, Móni kitalálta, hogy süssünk belőle olyan finom diós sütit, amit szoktunk. Elsőre nehéz volt ezt a történetet olyan lazán, könnyedén és mókásan kezelni, ahogy ezt ő tette. Azonnal előjöttek az önmarcangoló, önhibáztató, önbecsmérlő gondolataim szavaim, így eltartott egy ideig, mire Móni mókás hangulatához tudtam kapcsolódni. Az ötlete a sütiről sokat segített ebben a folyamatban.

Gondoltam, előveszem megint agytekervényeimet, új feladatot adok nekik. Elkezdtem konvertálni a tálban levő diós lötty mennyiségét, hogy kitaláljuk, mégis hogy fog kinézni ez a süti. Időközben a megmentett tejből azért a máktölteléket csak elkészítettem most már a megfelelő arányokkal, ez be is került a hűtőbe. A nagy számolás közben, hogy a bejgli folyamata se álljon meg, újra kimértem a diót. Mivelhogy a tejet forrón kell beletenni, ezért a már felforralt, de kihűlt tejet a megfelelő cukormennyiséggel feldúsítva elkezdtem melegíteni. Eddigre már beletörődtem abba, hogy lesz három tepsi diós piskótánk és hat rúd bejglink. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor a melegedő tej egyszer csak összetúrósodott. Hirtelen a kétségbeesésnek minden jele elkezdett rajtam mutatkozni, épphogy hisztériás sírásban nem törtem ki. Mivel eddig ezt a tejet használtam, a már megálmodott három tepsi diós süti képe szertefoszlott a szemeim előtt, illetve a pihenő máktöltelék is a kukában landolt. Ekkor jött el az ideje, hogy kimenjünk Mónival egy kis friss levegőre az erkélyre. Miközben szellőzött a fejünk, a teljes elkeseredésből, kedvetlenségből, meg még sorolhatnám... előbukkant, hogy ha nem rontom el a tej arányát, és nem kell másodszor felforralni a tejet, akkor nagy valószínűséggel a megsült bejgli felvágása után derült volna ki, hogy valami nem volt rendben, és nem a töltelékeket, hanem úgy, ahogy van, a bejglit dobhattam volna ki a kukába... (azt hiszem, ebben az esetben nem csak kerülgetett volna a hisztérikus sírás)

Ekkor jutott eszembe az is, hogy mennyi bántó gondolatom, szavam volt önmagamra, pedig épp a lehető legjobbat tettem ahhoz, hogy ne fuccsoljon be a 2017-es bejgli projekt.

Éjszakai pihenőre készen állva :)

Ma, Szenteste napján már tisztán látom, bizony így vigyáztak ránk, és így eshetett meg, hogy végül tökéletes tejből készült bejglirudak kezdték el éjszakai pihenőjüket a sütés előtt.

Sütés után pedig az illatok megmutatták mindazt, ami ennek a bejglinek a különlegessége. Az érzések átjárták a testemet, lelkemet, amikor beszippantottam az édes-fűszeres bejgli-illatot. Hálát adtam, hogy ezt is megtapasztalhattam!